Ez a reklám valamiért mindig is irritáló volt a számomra, úgyhogy inkább elkészítettem a saját verziómat.

eredeti: http://www.youtube.com/watch?v=VklcxBrYMg0

Nem tudom mi késztetett arra, hogy újfent klaviatúrát ragadjak, talán az, hogy van 20 percem amit most muszáj eltöltenem valahogy. És ebből ugye nyugodtan szánhatok 5-8 percet arra, hogy idefirkantok néhány mondatot amolyan klasszikus "az égvilágon nem olvassa senki blog" stílusban. Hihetetlen dolog az áram. Mennyire megszoktuk a jelenlétét, pedig nem telt el olyan sok idő azóta, hogy Edison városok kivilágításával kisérletezett és hogy elpatkoltak azok a bizonyos lovak New York-ban. Egyszercsak elmegy az áram és abban a pillanatban leáll körülöttem olyan 15-20 hűtőszekrény, meg még néhány ipari termelésre szabott eszköz, a monitoron pedig megjelenik egy szigorú, piros felirat, hogy "autosave failed". Még jó, hogy feltalálták a szünetmentes tápegységet, mert annak hiányában még ez is elsötétülne. Akkor talán újabb fél évet kéne "várni" egy újabb postra.

A nyolc szívéből írok, a Dió Bulvárról. Előttem egy kb. 150 éves épület, aminek befalazott ablakai vannak, az aljában pedig egy élelmiszerbolt üzemel, aminek az egyik lehúzott rolóját mindig ugyanaz a szivar támasztja, úgy, hogy a sörösüvegét a mellette lévő kuka tetején tárolja. Hihetetlen ez a fazon. Az első napon is ott volt, reggel 9-től sötétedésig ácsorgott ott, aztán másnap szintén 9-kor élrevasalt fekete ingben jelent meg, mint aki időpontra érkezett. Halálosan vicces. Még nem láttam befalazott ablakot. De pickup ladát se láttam még, meg olyat, hogy egy biciklin négyen ülnek. Földre hulló krómozott pisztolyt meg még csak filmekben.

Elmentem gyufát venni. Háztartási gyufát. Van itt egy trafik a közelben, dohány, ajándéktárgy, hírdeti a tábla... Egy nagyapámnál biztosan idősebb, tehát 90 körüli bácsi szolgálja ki a kedves delikvenseket, méghozzá öltönyben és nyakkendőben. Az összetört Mercedesről, meg a kukazsákos Ladáról majd talán később, eltelt már vagy 15 perc is, csáó

Ez a történet egy *****  felé tartó vonat fedélzetén íródott. Legalábbis az első része. Konkrétan néhány sor. Aztán el kellett adnom az írógépemet egy vándorcigánynak, hogy fedezni tudjam az utazás költségeit. Kellemetlen história. És nehéz eldönteni, hogy pontosan minek a hatása adta az ihletet. Szép zene szólt a zenelejátszómon. Erre emlékszem. De sajnos a fülhallgatóm elromlott tehát igazából nem hallottam belőle semmit., Úgyhogy ez ki van csukva. Fene tudja.

Robert és a nők

Robert megfogta a csőre töltött puskáját és az arcához szögezte, közvetlenül az után, hogy végleg elhatározta: öngyilkos lesz. Na persze nem ez volt az első  ilyen jellegű elhatározása életében, és még csak nem is ez volt az első konkrét tett, hiszen majd’ egy évvel korábban egyszer elektromos áram segítségével akart véget vetni életének, de végül ráborult a hűtőszekrény és a szomszédok találtak rá két nap múlva. Ennek köszönhetően azóta sántít, és ez az egyik oka arra vonatkozólag, hogy miért is akar öngyilkos lenni. Az indokok listája persze igen terjedelmes, előkelő helyen szerepel Robert tükörfüggősége, ami azt jelenti, hogy akárhányszor elhalad egy tükör mellett, bele kell pillantania, sőt mi több, az utóbbi időkben már hosszasan kell nézegetnie magát csupán azért, hogy teljességgel megbizonyosodjon afelől, hogy ő valójában létezik. Ahogyan az azóta már menesztett pszichológusának ecsetelte: szeretne nem létezni, ugyanakkor szeretne részt venni a világ történéseiben. No persze nem akarna ő mindenáron beleavatkozni ezekbe, elég lenne számára az is, ha csak szemtanúja lehetne az élet ízét adó eseményeknek: szeretne szemtanúja lenni az élet folyásának, annak ahogyan az asszonyok gyermeket szülnek, ahogy szél fújja az ágakat, ahogyan a Nap felkel, és ahogyan az emberek hánynak a buszmegállóban szombat hajnalban. De mindezt lehetőleg úgy, hogy őt senki se lássa. Voltaképpen láthatatlan szeretne lenni, ám a szakirodalomban történő hosszas elmélyedés is azt a konzekvenciát eredményezte, hogy ez a technika vagy soha nem fog létezni, vagy csak nagyon sok idő múlva, és akkor is csak korlátozott mozgáskörülmények közepette lehet majd alkalmazni.

Szóval itt van az a kőkemény ellentmondás, hogy Robert egyszerre szeretne létezni és megsemmisülni. Pro és kontra érveket felsorakoztatva végülis a megsemmisülés mellett döntött. Ezt kedvenc háziállatának, a Pöfi névre keresztelt mákosvakondnak elvesztése csak fokozta. Az állat még egészen fiatal volt, ám egyik délután a radiátoron aludt és percek alatt teljesen kiszáradt. Mikor Robert először meglátta, majd megfogta, azt hitte, hogy a zokniját tartja a kezében: csak később szembesült az állat döbbenetes erejű tekintetével, ami komoly sokkhatást okozott neki. Egy pánikroham keretein belül negyed óráig páviánnak képzelte magát, és ilyen körülmények közepette megpróbálta ellopni az új szomszédja kerti locsolórendszerét, de végül úgy belegabalyodott a slagba, hogy a tűzoltóknak kellett kivágniuk belőle. Robertet ekkor küldték kényszerkezelésre egy pszichológushoz, aki a 2. alkalom után egészségesnek nyilvánította őt. Mint később kiderült, csak azért nem az első napon, mert a doktor nem tudna leírni ezt a szót: egy évvel később a férfit letartóztatták, mert kiderült, hogy az összes szakképzettségéről szóló papírost egy kínai parfümüzletben vásárolt meg magának, a rendelőjében található polcon lévő Freud-kötetek pedig körözöttből vannak.

Bár a kezelés lehet, hogy nem volt éppenséggel a legszakszerűbb, Robert az azt követő  napokban összességében mégis jobb közérzetnek örvendett. Ehhez a korszakhoz köthető többek között, hogy 27 évesen végre sikerült megtalálnia a szüzességét kioltó nőt, egy 67 éves prostituált személyében, aki az együttlétet követően ellopta a tárcáját és a partedlijét. További szociális lét felé való hatalmas lépésnek számított, hogy Robert összefutott az utcán egy régi ismerősével, egészen pontosan egy volt általános iskola béli osztálytársával. A srác, akit egyébként Tomnak hívnak, nagyon megörült Robertnek, bár kissé zavarban volt, hiszen jól emlékezett arra a napra, amikor az osztály legmenőbb tagja címet kiérdemelte a barátai között azzal a tettel, hogy Robertet felhúzta a kisgatyájánál fogva a zászlórúdra. Emellett azt is jól tudta, hogy a most felnőtt képében előtte álló embert korábban „szemüveges szarnak” vagy méginkább „szemüveges patkánynak” csúfolták. Robert emlékei is igen tiszták voltak, de régi ellenlábasa mostani pozitív kisugárzása arra ösztönözte őt, hogy elfogadja az ajánlatot, és elmenjen vele meginni néhány korsó sört valami közeli kricsmiben. Robert életében először ivott sört, és szerinte az ital íze a romlott lóhúgyra hasonlít a leginkább: Tomnak kellett szelíden hátba veregetnie és zavarodottan maga elé dörmögnie, hogy „jól van, most már elég”, amikor Robert túlságosan hangosan ismételgette ezen megállapítását.

A korai lerészegedést leszámítva az este jól alakult, már csak azért is, mert Tom sikeresen rábeszélte Robertet arra, hogy próbáljon ellenkező neműekkel ismerkedni. Robert, aki számára a nők eddig egyet jelentettek széttett lábakat ábrázoló pixelhalmazokkal, úgy érezte magát, mint aki előtt vadonatúj dimenziók nyílnak meg. Korábban nem érzett magában kellő bátorságot ahhoz, hogy leszólítson egy nőt, de most, talajrészegen eljutott odáig, hogy elhatározta, a jövő héten ezt megteszi.

Rá is tette aránytalanul nagy és enyhén szólva is röhejesen lúdtalpas lábát erre az egyéjszakás kalandokkal és érzéki pillanatokkal övezett útra, konkrétan beregisztrált egy társkereső oldalra. A tipp ismét Tomtól érkezett, Robert pedig nagyon büszke volt rá, hogy végre van egy jóbarátja, aki ilyen lelkesítőleg tud hatni rá. Úgy érezte, hogy végre elkezdett megfelelni a képzeletbeli listáján szereplő tételeknek, és talán végre elkezdhet normális életet élni, amelyben nem szeretne majd láthatatlan lenni. Van egy barátja, akivel sört ihat. Most talán egy nőt is szerez magának, aztán jön az állás, a lakás, az autó, és a felfújható viziló. Szóval ami a társkereső oldalt illeti, Robert szépen haladt, már odáig is eljutott, hogy készített magának egy e-mail címet. Az oldalon „Szupercsávó” néven regisztrált és Patrick Swayze-ról rakott fel egy képet, amin háttal áll a kamerának. Kezdetben nem írt neki senki, mint ahogy 2 hónappal később sem, ám Tom ismét jó tanácsokkal látta el: „nem várhatod, hogy a nők menjenek oda hozzád egy bárpultnál. Neked kell kezdeményezned. A neten ugyanez a helyzet, csak ott még legalább megvan az az előnyöd is, hogy senkinek nem tűnik fel, hogy kölni helyett WC Spray-t használsz.” Robert eme tanácsokat megfogadva egy sablon levelet generált, melyet 250 darab 12-51 éves hölgynek küldött el. Ketten válaszoltak, egy 14 éves vidéki lány, aki a képén egy hentesüzemben van lefotózva az apjával, aki egy marhafejet tart a kezében, valamint egy 21 éves helybéli nő, aki rögvest módfelett szimpatikus lett Robert számára. Semmi felvágós szövegelés, semmi erőltetett póz. Eredeti szőke haj, aranyos arc, és felháborítóan feszes csöcsök és segg. Robert úgy érezte, hogy ajtaján végre bekopogott a szerencse. A lánnyal hónapokon keresztül emaileztek, majd Robert hatalmas elhatározásra jutott: eldöntötte, hogy végre randira hívja a lányt. Kijelölt egy 53 nappal távolabbi időpontot, a hosszú várakozást pedig egy nem várt délkínai tüntetés megszervezésével indokolta. Közben otthon ült, de persze nem kell azt gondolni, hogy tétlenkedett volna. Folyton azon ügyeskedett, hogy hogyan válhatna belőle a nők számára vonzó férfi, akinek már a kisugárzása is magabiztosságra utal. Cigarettát vásárolt, és békatalpakkal a lábán, a kádban ülve gyakorolta annak elegánsan történő meggyújtását. Az arca lángra kapott, majd ijedtében kiugrott a kádból, végül is a korház égési sérülések elnevezésű részlegén töltötte az éjszakát.

Folyt köv.

Több százezres, de akár több milliós tömeg számára van most egy olyan jó hírem, amit alig merek nyilvánosságra hozni, mert félek, hogy egyesek a hír hallatán az ünnepi hangulatot megspékelő endorfin-áradatban olyan rohamot kapnak, amit talán túl sem élnek. Szóval a nagyon boldog embereknek szigorú ellenjavallat. A reménytelenül depressziósoknak viszont nyugodt szívvel ajánlom, hogy olvassanak tovább, mert ez a hír...

...egyszerűen fenomenális...

...és fantasztikus!

Jó, igazából nem is hír. Lehet, hogy csak nekem újdonság. Szar vagyok, amiért erről korábban nem tudtam. Atyaúristen. Hogyhogy nem tudhattam erről korábban?

DE! Gondoljunk csak vissza, hogy annak idején a Budapest televízió bámulása hány kellemes percet okozott már nekünk. Nekünk magyar embereknek. Németek, franciák, amerikaiak, brazilok, eszkimók; ti ezt sosem fogjátok megérteni. Ez nem az Unicum, mely ízét még bármikor megízlelhetitek. Ez egy magyar lélekre ható speciálisan finom jelenség. Amikor hajnali egykor élő mulatós rock megy, flitteres lila öltönyben pózoló szereplőkkel, egy citromsárga stúdióban. Amikor Anettka minden egyes telefonon érkezett jó válaszra levesz magáról egy ruhadarabot, miközben a háttérben egy 80 éves papi zongorázik. Ahol a Telejósda (!) című műsorban a műsorvezető képernyő szugerációval élő gerincműtétet hajt végre egy betelefonálón.

A Budapest Televízió nemzetünk modern jelképe.

Ezért aztán nagyon szomorú volt az ország, amikor megtudta, hogy a 2009-es nyár lesz az utolsó, amikor hajnalban befüvezve lehet röhögni a haverokkal ezeken a műsorokon.

Szóval a jó hír: nem így történt... A műsorújság szerint ugyanis a csatorna tovább él Budapest Európa Televízió néven. A logó és a műsorcímek (Hölgyszalon, Jóspercek, Dínó sporthíradó, Vanillya Jóga, Parapercek, Képújság) láttán hasonlóan színvonalas tartalomra lehet számítani... Jó szórakozást tehát mindenkinek az elkövetkezendő évtizedre!

Tisztelt egybegyültek!

Furcsa dologra lettem figyelmes néhány hónappal eme sorok megszületése előtt. Történt ugyanis, hogy egy kakaós kuglóf majszolása közben tekintetem eme weboldal látogatottsági statisztikáira vetődött. Bizonyos szinten nem igazán érik meglepetések az embert: nagyon jól tudom, hogy a leggyakoribb keresőkifejezés a blogomra a "kövér nők", ahogyan azt is tudom, hogy alapvetően rendkívül kevesen látogatják szerény naplómat. Mindkét tényezőt teljes mértékben megértem. Kérdés nuku. De - és ez egy nagy de: egyszeriben figyelmes lettem arra, hogy az országok listáján igen előkelő helyet foglal el az Amerikai Egyesült Államok. Talán a harmadik helyen tanyázott, azt illetően, hogy honnan is klikkelnek a blogomra a legtöbben. A helyzet decemberre kulminálódott: Magyarország a második helyre került és az előbb említett nagyhatalom pontosan kétszer annyi klikkelést könyvelhet el, mint széphazánk!

Mi állhat a dolog hátterében? Technikai hiba? Netalántán kivándorolt honfitársaim lettek a törzsolvasóim? Az előbbire tippelnék.

De azért... Kedves californiai szörfösök, New York-i brókerek, texasi farmerek, detroiti autó összeszerelők, alaszkai lékhorgászok, nashvillei country-énekesek, San Francisco-i drogosok, Las Vegas-i játékfüggők és pennsylvaniai rokonaim, kérlek titeket, jelezzétek egy komment formájában, hogy itt jártatok! God bless America!

Szökni próbált a gyilkossággal vádolt volt budapesti rendőrtiszt. A férfi a tárgyalóterem második emeleti ablakából ugrott ki. „Az ablak tárva nyitva volt, ahogyan pedig lenéztem, láttam, hogy két szivar liszteszsákokat pakolegy IFÁba. Rögtön tudtam, hogy mit kell tennem” – mondta később a pórul járt férfi, aki szerencsétlenségére nem a zsákok valamelyikére zuhant, hanem egy kutyáját sétáltató 18 éves lányra, aki ijedtében rögtön egy egész flakon gázspray-t fújt a gyanúsított arcába. Ahogyan az már ismeretes, a rendőrt azért tartóztatták le, mert öt másik társával egyetemben azzal vádolják, hogy előre megfontolt szándékkal, brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy egyiptomi fakírt, egy gumirépa segítségével. A gyilkosság hátterében néhány nyugdíjas szanatóriumba szóló jegy állhat – nyilatkozta a BRFK sajtószóvivője.

A bűnelkövetők közvetlenül a végső ítélet előtti, ablakból való kiugrása nem egyedi eset. „Jellemzően szökési kísérlet állhat a háttérben” – nyilatkozta a megkérdezett, nemzetközi szinten is elismert szakértő, Vagdalt György. „Ritkább esetekben azonban állhat más ok is a háttérben, például azonnali, leküzdhetetlen vágy a friss levegőre, vagy pedig az, hogy a a gyanúsított hangokat hall – egy közeledő fagylaltos kocsi hangjait” – mondta a szakértő. Már a múlt hónap folyamán is találkozhattunk egy kísértetiesen hasonló esettel: a 19 éves soproni férfi, akit parkban sétáló idős hölgyek rántott hallal való molesztálásával vádoltak, szintén egy második emeleti ablakból ugrott ki, ő azonban valamivel nagyobb sikerrel járt: egy ponyvatetős ZUK tehergépjármű tetején landolt, majd elszaladt. Sokáig nem örülhetett a sikerének, mert a rendőrök néhány perccel később rajtaütöttek egy közeli peep show-ban, amint használt békatalpakat próbált meg eladni egy ukrán bevándorló prostituáltnak.

Arra a kérdésünkre, hogy van-e vonatkozó jogszabály az ilyen esetek kiszűrésére alkalmas biztonságtechnikai berendezések felszerelésére, Bálna Ivett a BRFK elhárító alosztájának szóvivője annyit felelt, hogy folyamatban van néhány erős igénybevételre tervezett szúnyogháló felszerelése.

Az még rendben van, hogy pár napja igen komoly hótorlaszok akadályozzák meg a különféle A pontból  B pontba való eljutásra megtervezett, robbanómotorral, vagy elektromossággal működtetett járművek rendeltetésszerű használatát, de az, hogy valaki ilyen mondatokat ír le, az teljesen kellemetlen és echte beteges dolog. És hogy fizikai kellemetlenségek is társuljanak a mentális illetve verbális szörnyűségekhez, pár napja sikerült összezúznom a térdemet. Nem a fájdalom a legrosszabb az ilyen jellegű ügyekben, hanem az, hogy az eset legkevésbé sem csajozós mivoltának konstatálása még közelebb visz az önértékeléssel küszködő egyének táborához. Persze erre az esetre is igaz az, ami a világ összes többi esetére valamint úgynevezett tényére igaz, mégpedig az, hogy a dolgok nem úgy történtek meg, ahogy valójában megtörténtek, hanem ahogyan elmeséljük őket. Szóval igazság szerint, ha azt mondom, hogy részt vettem valami háborúban, mint hadi tudósító, és ott sérültem le, akkor az úgy van, igaze? Háborúk végül is mindig lesznek. De most nem kenyerem a hazudozás. A lakásajtótól 10 méterre elcsúsztam az idei első hóban, miközben azt néztem, hogy 4 autó egymásba rohant és eltorlaszolta az egész utcát. Aztán mire elmentem az autók mellett, már bicegtem is egy kicsit. Másnapra rosszabbodott a helyzet. Harmadnap felkerestük Benkingsley-vel a megfelelő, direkt az ilyen esetek ellátására szakosodott rendelőintézetet, ahol az összhatást már csak az tette volna teljessé, ha konkrétan elküldenek az anyámba amiért ilyen hülyeségekkel rabolom a drága idejüket. Nem túl jó dolog szembesülni a magyar egészségügy érdekes állapotaival, hiszen még egy térdzúzódással is halálfélelme támad az embernek amint szembesül azokkal a hihetetlen agytrösztökkel, akik két óra várakozás után „felírnak” egy vény nélkül kapható kenőcsöt. Erről a napról nem szeretnék többet írni. Nagyon hervasztó volt.

Ma találkoztam Courtneycox-al, hogy vásároljunk kicsit, mert hóban vásárolni ugyebár nagyon hangulatos. Találka a Bah csomópontnál. Mellesleg akármeddig is létezzen emberi élet a Földön, mindig is lesznek akik előtt rejtély eme terület elnevezésének eredete. Én is hajlamos vagyok időnként meglepődni azon, hogy micsoda primitív elnevezést sikerült találni, ugyanis a betűhármas a Budaörsi út, Alkotás út és Hegyalja út nevek rövidítése. Nagyon fantáziadús. Ennél is jobb, hogy valamikor az ezredforduló környékén valami okostojás kitalálta, hogy nevezzék el a placcot inkább Bach csomópontnak. Igen, Johann Sebastian Bach után. Tehát az extrém frizurájú muzsikusembernek pusztán azért kellett volna hozzájárulnia a nevével a kerület egyik leggennyesebb helyszínéhez, mert anno valami észlény fukarkodott a fantáziával. Aztán persze úgy döntöttek, hogy túl sokba kerülne új táblákat készíteni, így aztán ahogyan a Moszkva tér neve sem fog az elkövetkezendő 1500 évben megváltozni hasonló okokból kifolyólag, a Bah is marad tovább Bah. Ha már muszáj valamit variálni, szerény véleményem szerint BAH-ra kéne változtatni. Sokkal mutatósabb. Na mindegy. Kicsit eltértem a tárgytól. Szóval a Bah csomóponton találkoztunk. A szokásos genyó. Nincs az a hóesés ami itt jól tudna mutatni. Az Ikarus ablakain 5 cm vastagságú hó, sár, köpedék, és cianid tartalmú koszréteg található. Egyáltalán nem lehet kilátni rajta. Még jó, hogy akkora rutinja van a sofőr szivarnak, hogy fejből tudja az útvonalat, mert az ő ablakain sem lehet kilátni. Felfelé alig bír menni a busz, néhány segítőkész beállítottságú utas már felajánlja, hogy segít tolni, de lefelé a jégen már az egész évi adrenalin-szint átlagot meghaladó értéket lehet elérni amikor a fékeknek és busz kerekeire felszerelt kopott nyári gumiknak szurkol az ember. Talán van igazság a földön. Mindössze egy fagyasztott hal sérül meg, amit egy kisnyugdíjas ejt ki a szatyrából ijedtében. A Váci utcába betérve a szokásos kép fogad. A belváros legnyugatiasabb része még mindig nem eléggé nyugati. Idétlen, borz formájú kalapokat árulnak egy zöldséges standokon már bevált látványelemként funkcionált kartondobozban. Szórólapokat osztogatnak. Az első hármat az ember még elfogadja. A negyediket már nem. Az ötödiktől kezdve pofánveri az összes diákmunkáslányt. Egy hajléktalan Fedél nélkült osztogat. Vajon él ember ezen a bolygón, aki olvasott már cikkeket ebben a lapban? Nem tudom, de jelen álláspont szerint nagy az esélyem rá, hogy ott publikáljak. Faute de mieux. Be kell térnünk egy Ofotért üzletbe, lényegtelen, hogy miért. Abban a pillanatban ahogy belépünk, feltűnik, hogy cipőnk talpával behordott félig folyékony, félig szilárd halmazállapotú kosz kimondottan feltűnő módon bontja meg a helység steril jellegét. Az eladó fapina zavarodottan mosolyog, Courtneycox kapcsol és zavartan csak annyit mond, hogy hoppá, kicsit meg kellett volna törölnünk a lábunkat. „Hát kicsit azért megtöröltük” – mondom én, de azért visszamászunk a lábtörlőig. Az önműködő ajtó újra bezáródik előttünk „na, most rohanjunk el” – mondom, de mégsem, csakhogy az ajtó ezúttal nem akar újra kinyílni. „Úgy tűnik, aktiválódott a paraszt-detektor” – ám aztán mégis bejutunk. A szöszi csaj szerintem azóta is a mocskunkat takarítja. Micsoda izgalmak, öregem. A Vörösmarty tér a másik röhej. Oké, alapvetően büszke vagyok, amiért ezt a dolgot magyar emberek képesek voltak ilyen színvonalasan elkészíteni, mert ez nagyon nem jellemző rájuk. Alapvetően egy össznépi karácsonyi vásárt Budapesten úgy képzelek el, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, ugyanakkor nagyon drága „ételeket” lehet kapni, valamint különféle nejlonba csomagolt bóvli ajándéktárgyakat, meg hamis parfümöket, amiket egy Wartburg csomagtartójából pakol ki egy 120 kilós kínai, ami azért nem semmi. És csodálatra méltó módon ez itt nagyon nem így zajlik. Tulajdonképpen az a helyzet, hogy nagyon is nyugatias, igazán színvonalas. Eszem-faszom megáll. Na de ettől még nem történik semmi, azt hiszem lassan el fogunk jutni mi magyarok oda, hogy azon kívül, hogy konstatáljuk valamiről, hogy „módfelett nyugati”, már csak hümmögünk utána pár sort, hogy na és akkor mi van? Nos igen, a nyugati színvonal hozzánk pont akkor érkezett meg, amikor a nép elkezdett ráébredni, hogy a fehér ember kultúrája felér egy csimpánz híg székletével. Na persze léteznek ellenpéldák. Én ezzel a nyugat dologgal úgy vagyok, hogy ha nagyon jól (értsd: a lehető legjobban) csinálják, akkor egészen vonzó tud lenni. Vegyük New York-ot, ha már karácsonyról van szó. Igen, a Reszkessetek betörők II. óta, (amit 6 éves korom körül láttam első ízben), New York nem csak a kedvenc városom, de a kedvenc karácsonyi városom is lett. Irtózatosan tetszik ez a magabiztos jómód, amit a töménytelen mennyiségű ajándékot a Lincoljukba bepakoló vidám amerikaiak sugallnak. Nálunk mi van ehhez képest? Egy rendes bevásárló körutat sem lehet lenyomni a gennyes plázák érintése nélkül, mert minden roló le van húzva a tetves aranyvasárnap kellős közepén. De erről később. Mindenesetre ez az egész most nem kéne hogy zavarjon és nem is zavar. Hanem az, hogy ezen a vásáron már évek óta semmi egyedi dolgot nem lehet kapni?! Az a baj, hogy amit itt vesz az ember, azt az ajándékozott fél a kibontást követő három másodpercen belül ótvaros kínajándékként fogja elkönyvelni magában. Nem is vettünk lószart se. Több mint egy óra alatt mindösszesen 100Ft-ot költöttünk el, méghozzá egy BurgerKing mosdójában. Ugyanis ennyibe fáj könnyítenie magán az embernek az említett amerikai lánc üzleteiben. Én végül is kívül maradtam a mosdó csodálatos univerzumába vezető ajtón, bár a vécésnéni hajlandó lett volna belemenni egy egyet fizet kettőt kap akcióba, és a százasért lemehettem volna én is, hogy az ő szavaival éljek „egyéni szimpátia alapján”, de végül is inkább fent vártam meg Courtneycox-ot, és elbeszélgettem a nénivel. Nagyon érdekes dolgokat lehet megtudni az ezen a területen dolgozó szakemberektől. Példának okáért, ki gondolta volna, hogy a bliccelőket tematikusan osztályozzák és még vérdíjat is tűznek ki a fejükre. Vannak hétköznapi bliccelők, akik az utcáról betérve megpróbálnak gyorsan bezúzni a klotyóba, mert még nem ismerik a rendszert, és azt hiszik, hogy vásárolni kell valami ahhoz, hogy igénybe lehessen venni az árnyékszék szolgálatait. Ők jelentik a kisebb gondot, hiszen ők az esetek többségében rendszerető polgárok, akiket bőven elég figyelmeztetni. Aztán vannak a furmányos okoskodók, a magukat külföldinek tettetők, akik úgy csinálnak, mintha nem értenék, hogy mit zagyválnak nekik. Nehezebb eset. De vannak visszatérő beteges emberek, akik a környéken laknak és huzamosabb ideig megnehezítik a szakemberek munkáját: ők köntösben és fürdőpapucsban jelennek meg, a kezükben a Blikk legújabb számával és órákat töltenek el odalent. Nehéz a vécésnénik élete. És ne gondolják, hogy az utcai szórakoztató mutatványos-művészeknek könnyebb. „Cirkusz és klotyó” – ahogyan már a rómaiak is megmondták. Van néhány eszelős ipse ebben az utcában. Már azt hinnéd, hogy egy rossz szobrot látsz, de akkor észreveszed, hogy a szivarnak mozog a szeme. Elsőre nagy teljesítménynek tűnik, hogy valaki képes két órán keresztül ugyanabban a pozícióban állni, de aztán rájössz, hogy -15 fok van… Mindent összevetve nem lehet könnyű meló, én mondom. Főleg 400 Forintos órabérért. Most azt hiszed, hülyeségeket beszélek, de menj csak be a Váci utcába és lásd a saját szemeddel.

folyt.köv.

Lery üzenete:
néha belegondolok milyen lenne innen elindulni..át alaszkába....végig autóval....onnan meg le usába..megérkezel los angelesbe egy barkassal.?.,
iwanwilaga.com üzenete:
még megtörténhet...
Lery üzenete:
szted tolnak ilyet arcok?
iwanwilaga.com üzenete:
hajaj..bár nem hiszem, hogy a magyarok wezetik a toplistát
Lery üzenete:
ja..ahogyan semmiben
Lery üzenete:
kivéve öngyilkosság, alkohol, kolbász, nő erőszakolás
iwanwilaga.com üzenete:
szarakodásban
iwanwilaga.com üzenete:
torrent
Lery üzenete:
állatkínzás
iwanwilaga.com üzenete:
sikertelen máj-transzplantációk
Lery üzenete:
zsír-lopás
iwanwilaga.com üzenete:
szar műwészeti pályázatok leadási száma
Lery üzenete:
romlott ételek árusítása közterületen
iwanwilaga.com üzenete:
romlott ételek fogyasztása intim körülmények között"
Lery üzenete:
_:?
Lery üzenete:
meghitt hangulatok tönkretétele molotov koktéllal"
iwanwilaga.com üzenete:
sörözés helyett eltöltött msn órák száma
Lery üzenete:
jah bazzeg